1. epizód/ 15. rész.

Na emberek! Megjöttem! :D Komolyan! Megjöttem a 15. résszel! Az egyik. A másik pedig az, hogy örömmel látom, hogy tetszik nektek az új "dizájn", és felettébb örülök annak is, hogy már van egy rendszeres olvasóm! Köszönöm! <3:D
Ja és kitartás a suliba! 
És ami azt illeti, lehet, hogy nem tudok majd minden nap hozni, ha majd suli lesz, de ne haragudjatok meg rám! Én szeretnék írni, csak most ugye van ez a 4 óráig maradás, meg minden, meg táncra is járok majd, és....ahh minden jól össze jött! De a lényeg, hogy kitalálom majd, hogy hogy tudom hozni rendesen, és rendszeresen és akkor majd kiírom ide is!;D 
Puszillak titeket! :)
És akkor kezdődjön a történet! :):D<3



Gyönyörű pillanat volt, mind addig, míg egy szőke, vörös rúzsos tornádó, fel nem tépte az ajtót.....
-Már csak ez hiányzott......-mormogta Harry..........

-Szia Harry bébi!-nyávogott.....nos Ő.:D
-Szia!-köszönt közömbösen Harry.
-Ez is itt van?-nézett rám lenézően Taylor.
Én azt hittem, hogy ott nyomban megtépem, de én nem vagyok az a fajta, aki egyből már a plafonon van, így inkább nyugodtan válaszoltam neki.
-Igen. Itt!-mosolyogtam.....
-Akkor jó lenne, ha nem lennél!-bújt a képembe.
-Chh....-forgattam meg a szemeim.
-Taylor minek jöttél?-szólt rá Harry, idegesen.
-Mert hiányoztál, és megakartam bocsátani, de akkor meghallottam, hogy kórházban vagy, így egyből ide jöttem.-ült le Harry mellé, engem meg kis híján lelökött az ágyról.
-Mit akartál? Megbocsájtani? Te? Nekem?-kérdezte kikerekedett szemekkel Harry.
-Ahha és ne aggódj meg van bocsájtva.-vigyorgott....vagyis is inkább vicsorgott Harry-re.
-Hát köszi!-röhögött fel gúnyosan Göndörke.
-Na? Akkor ha kiengednek....elmehetnénk valahova....vagy eljöhetnél hozzám....-nyávogott...ez mekkora egy ri**nc.
-Na jó nekem ebből elegem van.....húzzál ki!-szóltam rá.
-Chh.....te kinek képzeled magad? Nem vagy te itt senki, hogy beleszóljál a mi dolgunkba!-rivallt rám a kis hárpia.
-Miért te ki vagy itt?-húztam fel a szemöldököm.
-Harry barátnője.-nyávogott.
-Az enyém nem!-rázta a fejét Harry.
Én ezen felnevettem.
-Mit röhögsz te kis ri**nc?-sikított fel....szó szerint Taylor.
-Na jól van takarodj ki!-fogtam meg a haját, majd kirángattam onnan, és szó szerint kilöktem a folyosóra.
-Ezt még megbánod!-kiabált Taylor.-Harry az enyém! Megértetted? Az enyém!-üvöltözött.
-Dr. úr! Dr. úr!-kiabáltam oda egy dokihoz.
-Igen?-nézett rám.
-Ezt a hölgyet....elkísérné pszihiátriára? Azt képzeli  magáról, hogy ő Harry Styles barátnője, de olyannyira, hogy az előbb tört be a szobájába.-szerencsém volt, hogy a doki nem ismerte fel, hogy ki ő, ezért bólintott egyet, majd elvitték őt megfigyelésre.
A fiúk úgy röhögtek, hogy az valami hihetetlen. Már nekem is nevetnem kellett rajtuk.
Aztán mikor már mindenki normális lett, vissza mentünk Harry-hez.
Már elég jól volt, mert ott ült az ágyban, és épp evett valamit.
-Mit eszel?-ment közelebb Niall.
-Grace anyukája sütötte nekem nagyon finom!-mosolygott rám.-És hozott sütit is. Nagyon kedves nő!-mondta.
-Igen. Az.-mosolyogtam.
Louis, meg én leültünk a két oldalára Harry-nek, Niall egy forgós székben ült, amivel egyfolytában csak pörgött, Zayn és Liam pedig a kanapén helyezkedtek el.
-Amúgy jobban vagy már?-kérdezte Zayn Harry-t.
-Ahham! Csak a lábam fáj!-mondta.
-Jézusom tényleg! Harry! Hogy fogsz így koncertezni? Az egész az én hibám!-kezdtem el stresszelni.
-Nyugi! Egy hét múlva, már járó gipszem lesz, amivel már feltudok menni a színpadra!-mosolygott.
-De...egy hét múlva, már mentek vissza.....nem?-kérdeztem.
-Meg hosszabbítjuk az itt létünket. Még egy hét, addig nem csinálunk semmit, aztán még egy hét, míg megcsináljuk a koncerteket!-válaszolt Liam.
-Értem!-bólintottam.
-Úgyhogy.....még itt leszünk egy darabig!-ölelt át Harry vigyorogva, aztán Louis, majd szép lassan az összes fiú csatlakozott.

-Lassan indulnotok kéne!-szomorodott el Hazz.
-Dehogy is még csak-de itt elakadt Lou.-Ha-ha...1 óra.
-Mennyi? Na nekünk tényleg mennünk kéne!-pattant fel Liam.
-Oké!-egyezett bele letörve Niall.
-Jó....mennyünk!-állt fel lassan Zayn is.
-Hát akkor szia!-állt fel Louis is, majd megölelték barátjukat, és kifelé vették az irányt.
-Nem jössz Grace?-fordult meg Niall.
-De! Majd anyáékkal! Mennyetek csak!-mosolyogtam. Ő bólintott, majd elhagyták a szobát.
-Harry! Aludj egy kicsit rendben? Pihenned kell!-mosolyogtam.
-Rendben, de neked is! Menny haza, de reggel siessetek!-mosolygott.
-Sietünk!-kacsintottam.
Össza kaptam a cuccaimat, majd kifelé vettem az irányt.
-Grace!-szólt utánam Harry.
Én kérdően hátra pillantottam.
-Öhm...ne! Ne! Semmi! Csak jó éjt!-mosolygott erőltetetten.
-Mi az?-mosolyogtam rá, hogy elmondja.
-Öhm...tényleg semmi.....butaság volt...jó éjt!-mosolygott.
-Nem! Harry! Most elmondod szépen!ültem vissza mellé.
-Nem...nem maradnál itt velem?-kérdezte a reakciómtól félve.
-.......De! Persze itt maradok!-mosolyogtam rá, mert ahogy nézett, az ellen állhatatlan volt.
Ő csak elégedetten vigyorgott.
Én lefeküdtem a kanapéra, ami a szobába volt, és becsuktam a szemem.
-Öhm....úgy értettem, hogy itt.....mellettem.-csodálkozott Harry.
-De...hisz ott el se lehet férni!-indokoltam meg a "kanapé választásomat."
-Hidd el nekem! Elférünk mi itt!-vigyorgott.
-Úgy látom semmi bajod!-forgattam meg a szemeimet, majd felé vettem az irányt.
Befeküdtem mellé, majd -mivel majdnem leestem-közelebb húzott magához. Szinte már rajta feküdtem de azért próbáltam nem szét nyomni a gipszes lábát.
Az egyik keze, a fejem alatt volt, a másik pedig átkarolt. Én a kezemet a fejem alatti keze alá dugtam, a másikkal meg átkaroltam. A jobb lábamat felhúztam, ami persze a kevés hely miatt, ugyan csak Harry-n pihent, de persze a jó lábán. A fejemet, a nyakába fúrtam, és mélyen beszippantottam az illatát.
-Jó éjt törpii!-mosolygott.
Hát igen....nem vagyok egy felhő karcoló. Az én 168 cm-el, én vagyok a legkisebb a fiúk között......meg úgy mindenki között.:)
-Nem vagyok törpi!-durcáztam be, amin ő felkuncogott.
-Jó éjt!-mosolyodtam el, végül én is.


*Grace anyukájának a szemszöge*

Még a srácok bent voltak Harry-nél...azt hiszem így hívják....na mindegy, mi addig elmentünk kávéért, mert már szinte aludtunk. Mikor vissza felé tartottunk, a lift felé-ugyanis kávé gép, csak a földszinten volt- szembe találkoztunk a 4 fiúval.
-Sziasztok! Grace? Még bent van?-kérdeztem kedvesen.
-Ahha! Azt mondta, hogy majd önökkel megy.-válaszolt egy barna hajú fiú. A nevüket nem tudom....
-Értem! Köszönöm!-bólintottam nekik, majd tovább folytattuk az utunkat a lifthez, a fiúk pedig ki a kórházból.
Mikor felértünk, végig mentünk a folyosón, mert természetesen, az utolsó előttiben feküdt szegény.
Tényleg! Vajon a szülei tudják már? Majd megkérdem mindjárt Grace-t.
Ám amikor épp benyitottam volna, Rob (Grace apja/ az én férjem), megszólalt mellettem.
-Szívem! Szerintem mennyünk!-mosolygott.
-Mi? Miért?-kérdeztem csodálkozva.
-Mert Grace már nem hiszem, hogy velünk jön!-mutatott az ablak túl oldalára fekvő gyerekekre.
-Ohh.....-mosolyodtam el.-De édesek!-néztem őket mosolyogva.
-Igen!-mondta.
Ott feküdtek egymás mellett, és átölelve aludtak el. Rettentő aranyosak voltak.
Így mi szépen fogtuk magunkat, és haza mentünk. Nem zavartuk volna meg őket.
Lementünk, beszálltunk a kocsiba, majd haza mentünk, mert már nagyon fáradtak voltunk.

*Grace szemszöge*

Nagyon hamar elaludtam és álmomban egy csodálatos helyen jártam.

Egy mesés tengerparton sétálgattam. A nap finoman melegítette bőrömet. A víz minden egyes nagyobb hullámnál, a közelben lévő sziklákat csapkodta. Minden olyan tökéletes volt. Aztán megláttam valamit a tenger parton.....egy ember feküdt a homokban. Valami azt suttogta, hogy ismerem. Oda szaladtam hozzá, hogy megnézzem, valóban ismerem-e. Láttam, hogy egy fiú az.
Göndör fürtök. Istenem Harry!
-Harry! Hát nem csodálatos itt minden?-mosolyogtam, majd leültem mellé a homokba.
De ő nem válaszolt. Vajon alszik? 
Csukva van a szeme. Biztos csak alszik. 
Egy kicsit meglöktem, hogy keljen fel, de semmi.
-Harry! Harry!-szólongattam.
-Harry! Harry!-semmit sem tett.
Aztán meghallottam valahonnan egy hangot....egy ismerős nyávogós hangot.
-Harry! Szívem! A fiad szörfözni akar! Kivinnéd őt?-mosolygott Taylor? Ne már álmomban is kísért?
De olyan fura volt....mintha nem is lettem volna ott.....rám sem nézett.....és....mi? Várjunk csak! Mi az, hogy a fiad? Harry? Mint apa? És Taylor az anya? Neem! Ez csak valami buta vicc! Igaz??
-Máris megyek!-mosolygott Harry.
Mi? Az ő hangjára miért hallgat? És az enyémre miért nem? Mi történik itt?
Harry felállt, majd oda ment Taylor-hoz, és megcsókolta, aztán valahonnan oda szaladt mellé egy kisfiú. Ugyan olyan gyönyörű zöld szemei voltak, és ugyan olyan göndör haja, mint Harry-nek, csak neki szőke.
-Harry! Harry! Kérlek!-kiabáltam.
De ő nem figyelt rám. Miért?
-Könyörgök! Harry!-most már ordibáltam vele, de ő még mindig keresztül nézett rajtam.
-De aztán siessetek!-vinnyogott Taylor.
-Sietünk kicsim!-válaszolt Harry.

Majd elmentek. Én meg csak ott álltam földbe gyökerezett lábakkal és néztem a távolodó apa-fiát.
-Na mi van? Mondtam, hogy ez lesz! Harry az enyém, de te nem hittél nekem! Ha-ha!-visított fel mögöttem Taylor.
-Nem! Harry nem szeret téged!-kiabáltam.
Ő csak gúnyosan nevetett, majd hirtelen felébredtem........Borzalmas egy álom volt! Vagy ez nem is egy álom volt?...Hanem.....a valóság??