1. évad/ 2. rész

ROSSZUL INDULT, DE EGÉSZ JÓL VÉGZŐDÖTT!
1. RÉSZ 

Reggel, olyan 8 óra körül ébredtem arra, hogy a két "drága" testvérem -név szerint : Megan, és Georgi-

ugrál az ágyamon. 

-Ti mi a jó szencséges atya úristent csináltok itt?-néztem fel, még-még aludva.

-Ahh gyerünk kelj már fel!!! Graaaaaaaaceeeeee!-kiabáltak, még mindig ugrálva.

-Mi? Mégis minek?-kérdeztem értetlenül.

-Mert apának hála, megyünk egy One Direction koncertreeeeeee!

-Jó. Jó. És ehhez nekem mi közöm is van?-néztem rájuk, gyanakodva.

-Mert apa azt mondta, hogy te és a többiek visznek minket el!-magyarázták.

-Ahha...és a többieket miért is nem cseszegetitek?-bólogattam.

-Nekik most akarunk majd szólni!-mosolyogtak, majd leugrottak az ágyamról, és azzal a lendülettel már kint is voltak a szobámból.

-Ahh...miért? Miért? Ezzel tuti, hogy nincs lezárva ez az egész. Én nem megyek el egy buzi koncertre!-mormoltam, majd a fürdő felé vettem az irányt, de most egy kicsit óvatosabban, mint a múltkor.

Mivel elég jónak tűnt az idő, egy farmer inget, egy rövid rózsaszín nadrágot és még pár kiegészítőt vettem magamra.  

Lesiettem, hogy megkeressem apát, és megkérdezzem, mégis minek kell nekem, vagyis nekünk velük menni egy koncertre, ahol olyan fiúk "énekelnek", akiket nem is szeretünk! Nem értem. De most hátha megtudom.

-Te apa! Figyelj!-szóltam oda apának, miközben ő videó játékozott?

-Mondjad kicsim!-mondta, de nem nézett rám.

-Pontosan miért is kell nekünk elmenni arra a nyál koncertre??

-Mert szeretném, ha egy kicsit többet lennétek együtt!

-Hát de pont egy ilyen koncerten?

-Hát sajnálom kincsem, de már megígértem a lányoknak!-mondta apa sajnálkozó tekintettel.

-Húúúhh de jó. És mikor kezdődik?-kérdeztem unottan.

-Este 6-kor!-kiabált utánam apa, mert én már mentem fel a lépcsőn.

-Ééééééés.....-mentem vissza-pontosan hova kell menni?

-A Madison arénába!

-Király!-mutattam a hüvelykujjammal. 

-És apa?

-Igen?

-Mikor kell mennünk? Tudod? Londonba?-mondtam az utolsó szót halkan.

-Hát kicsim a olyan 2 hét múlva indulunk.-mondta apa.

-Rendben! Figyu én most megyek, mert még Nick és Anne nem is tudnak róla.-mosolyogtam, majd a vállamra kaptam egy masnis táskát és elindultam.

-Oké! Szia!-kiabált utánam apa.

-Szia!-kiáltottam. 

-Épp, hogy kiléptem az ajtón, utánam ordított Megan és Georgi.

-Graceeeee! Várj! Mi is megyünk!

-Miért?-fordultam hátra.

-Mer kell egy új ruha a koncertre!-mondták olyan "természetes, hogy erre egy új ruha kell" arccal.

-Felőlem!-forgattam meg a szemeim.

Elindultunk a helyszínre, ahol találkozunk Anne-vel. Nick azért nem jött el, mert megemlítettem, hogy vásárolni fogunk. Így egyből nem-et mondott. Tipikus férfi.

-Sziaaaaaaa!-ordította el magát Anne, ahogy meglátott.

-Szia Anne!-öleltem meg. 

-Te mégis mikor akartad elmondani nekem, hogy Londonba költöztök?-tette csípőre a kezét, mikor már nem fojtogatott.

-Hát...izé...ma!-mosolyogtam.

-Jó mindegy! Gyere! Már kinéztem egy nagyon jó kis darabot! Mennyünk!-húzott magával.

-Mi addig nézünk valami cuki, de mégis szexi ruhát, hogy belénk szeressenek!-rohantak be az egyik boltba, Megan-ék.

-Na mutasd azt a nagyon jó kis darabot!-mondtam nevetve.
Tényleg nagyon jól nézett ki, de szerintem csak rajta mutatott volna jól.

Megnéztünk egy halom tökéletes ruhát. Az egyik nagyon megtetszett, ezért azt gyorsan fel is próbáltam.

-Ezt megnézem!-mondtam, majd besiettem.

-Oké!-mosolygott.

Bementem, és felpróbáltam. Nagyon tetszett ez a ruha. Tökéletesnek tűnt. Gyorsan kiléptem, hogy megmutassam a ruhát Anne-nek, de beleütköztem valakibe. 

-Ne haragudj!-segített fel.- Én csak nem néztem a lábam elé.-túrt a hajába.

-Öööhm..ja.-mondtam kissé flegmábban, mint ahogy terveztem.-Ööhm..vagyis ne haragudj! Én is hibás voltam!-mosolyogtam, és elfogadtam a kezét.

Ő egyfolytában a szememet bámulta. Kicsit vicces volt. Amúgy baseball sapka volt rajta meg egy napszemüveg, amit eléggé furcsálltam bent egy boltban.

-Te? Te? Nem ismertél fel?

-Nem. Miért? Kéne?-nevettem.

-Ööhm semmi. Semmi.-vakarta meg tarkóját azt hiszem zavarában.-És mi a neved?

-Grace. Grace Harris. És neked?-mosolyogtam. Nem tudom miért, de egyfolytában csak mosolyogni tudtam.

-Ööhm hát Harry vagyok. Harry Styels.

-Áj! Az a Harry Styles? 

-Igen.-mondta halkan. De kérlek ne sikíts! Megadok mindent.

-Jó ezt a ruhát szeretném!-mondtam.

-Öhm! Oké természetesen!

-Csak vicceltem!-indultam el, a pénztár felé.-Amúgy meg nem vagyok rajongód! Kivéve a tesóimat. Na ők aztán bálványoznak téged, meg az egész kis pereputtyodat!-mutattam rá.

-De! De várj!-kiáltott utánam.-Te tényleg nem csípsz?  De hát engem...engem mindenki szeret!-mondta, majd megcsinálta a haját, és vigyorgott.

-Hát nem. Nem mindenki!-grimaszoltam.-Köszönöm!-mondtam az időközben kifizetett ruhámra, amit a pénztáros szatyorba is rakott nekem.-Viszlát!-köszöntem.

-Hé! Grace! Várj!-jött utánam Harry.

-Te nem adod fel könnyen mi?-fordultam hátra.

-Most miért vagy ilyen?

-Mi? Milyen? Várj! Inkább mégse érdekel.-tettem a kezem magam elé.-Hol lehet Anne?-kérdeztem magamtól.

-Ő ki?

-A a legjobb barátom! De légyszíves, most hagyj! Szia!-köszöntem el, és azt hittem ezzel letudom, de neem.

-Óóó ne! Ne! Ne! Ne!-kiáltott.-Grace! Grace! Várj!

-Mi van?-fordultam hátra.

-Ugye kocsival jöttél?-kérdezte kétségbe esetten.

-Igen. Mert? Na ez érdekes lesz.-mosolyogtam.

-El vinnél?

-Nincs kocsid?-néztem rá.

-De, de akkor tuti, hogy észre vennének.

-Mi? Mégis kik? 

-Az újságírók! Na siess már!

-De a tesómék, és..és Anne! -mondtam idegesen.

-Arra most nincs időnk! Gyerünk! Igyekezz!

-Ne siettess! Erre az egész amúgy nem is került volna sor, ha nem ütközöl belém!-kiáltottam rá.

-Igen? Szóval akkor most ez az egész az én hibám? 

-Igen! Egyáltalán te mit keresel itt? Pont Texas-ban?

-Itt lesz koncertünk!-mondta 2 oktával feljebb.

-Nem is ilyen a hangom!-nyújtottam rá a nyelvem, de pár perc múlva nevetni kezdtem, ahogy ő is.

-Tudod néha nagyon....ahhh!-mondtam, mert nem akartam, hogy túl jóba legyünk. Hisz én nem is kedvelem. Vagy legalábbis nem akartam, hogy talán ez még sem így van. TALÁN.

-Shhhh! Vedd fel ezt!-adott oda egy pulcsit, a táskájából.

-Mi a...hülye vagy? Nem akarok elájulni. Tudod milyen meleg van? Te tényleg nem vagy komplett.

Ő csak megforgatta a szemét.-Jó akkor ezt a kendőt!

-Ahh! Jó.-mormoltam.-És amúgy hova is akarsz engem vinni?-tettem a kendőt a fejemre.

-Én? Téged? Sehova.

-Mi? Te mekkora egy bunkó vagy!-néztem rá.

-Most miért?

-Istenem! Miért pont én?-néztem ki az ablakon.

-Képzeld el, hogy most millió lány lenne a helyedben, de neem! Te csak hisztizni tudsz!-kezdett el mutogatni.

-Azt hiszed, hogy minden csak körülötted forog? Hogy mindenki szeret? Mert ez baromira nincs így! És csak hogy tudd! Sikerült elérni, hogy egy röpke fél óra alatt, amióta ismerjük egymást megutáljalak. Eddig se kedveltelek, mert tudtam, hogy egy ilyen bunkó, beképzelt és nagyképű vagy!-kiabáltam vele.

Ő csak nézett egy ideig, utána meg beindította a kocsit, és elindultunk.

Olyan 10 perce mehettünk, mikor bekapcsolta a rádiót, és megszólalt egy dal, ami az övék volt. De azt csak onnan tudom, hogy Megan-ék folyton ezt hallgatják. Ezzel nem is lett volna gond, de még el is kezdi ott énekelni. 

-Ez most komoly? A saját dalodat énekeled? 

-Most mi van?

-Semmi.-mondtam flegmán.

-Na tudom, hogy neked is tetszik!-mosolygott.

-Mi? Te tényleg nagyon beképzelt vagy.-nevettem fel gúnyosan.

-Te meg nagyon okoskodó, és merev!-vágott vissza.

-Mi? Mi? Én n-nem vagyok okoskodó meg me-merev!-mondtam kissé dadogva.

-De!

-Tényleg?

-Tényleg!

-Jó!

-Jó!

-Oké!

-Oké!

-Te meg....-nagy levegőt vettem és folytattam.-egy nagy...-de elakadtam.

-Egy? Nagy?-kérdezte.

-Inkább hagyjuk!-fordultam az eblak felé, hogy még csak ne is legyen semmi szemkontaktus.

-Áááh szóval bejövök neked!-vigyorgott.
-Töröld le az arcodról azt a vigyort, de gyorsan! És m-mi az, hogy bejössz nekem? Te...nekem? Chh...
-Túl rosszul hazudsz.
-Nem is ismersz!-néztem rá.
-De észre veszem, ha valaki rosszul hazudik.
-Ááá szóval gondolat olvasó is vagy. Értem.
Nevetett, majd felém fordult.-Aranyos vagy.-mondta.
-Mi?-néztem rá döbbenten.
-Ööhm semmi.-vágta rá.
-Túl rosszul hazudsz!-néztem a gyönyörű zöld szemeibe.
Ő csak rám nyújtotta a nyelvét.
-És amúgy meddig kell még veled furikáznom?-fordultam felé, felvont szemöldökökkel.
-Nem tudom!-vonta meg a vállát.


-Szomjas vagyok! -nyafogtam.-És éhes! Ma még semmit nem ettem.
-Óóó szegény!
-De komolyan! Ha már elraboltál, a saját kocsimmal-mondtam kissé hangosabban-akkor legalább álljunk meg enni!
-Jó. De csak 5 perc!-mondta.
-Igen is apuci!-mondtam, majd kiszálltunk, mert pont egy Mack Donald's-hoz értünk.
-Ne! Te inkább maradj itt. Majd én sietek! Mit kérsz?-nézett rám.
-Miért kell itt maradnom?-néztem rá.
-Mert.
-Mert?
-Csak.
-Csak?
-Istenem gyere!
-Grace vagyok, de ez se rossz név!-mosolyogtam önelégülten.
Bementünk és megvettük ami kell, majd sietősen távoztunk, mondván " még meglátnak minket".
Visszaültünk a kocsiba és elindultunk tovább. Vagyis indultunk  VOLNA tovább. De azt se tudtuk, hogy hol vagyunk jelen pillanatban.